Farhátpolitika

Ebédre lisztben forgatott, olajban kisütött sertéscomb lesz, tejben áztatott csirkemellfilével, desszertnek cukros tej. Hiába, tudunk élni. Hogy a pár meghatározott árú terméken keletkező kiesést a kereskedők a többi termék árában kompenzálják majd, mindegy is. Szeretnél halat enni? Too bad. Esetleg egyáltalán nem ennél állatot? Too bad. Legalább a krumplit tegyétek be, az ég szerelmére! A krumpli működik, ezt már láttuk.

Engem a tágabb vízió érdekelne, nem az EU27 2021 legrosszabb inflációs adatát elkendőző rántott húsos politika és maximált benzinár. Hogy mikor leszünk képesek tisztességesen megélni a fizetésünkből? A magyarok még mindig nem Balira akarnak menni, a Balaton is jó lenne (odáig legalább nem romlik meg a hatósági áras húsból, lisztből és olajból kigazdálkodott rántott húsos szendó). Mikor tekintenek ránk majd úgy a hanyatló, kapitalista nyugaton, ahogyan mi magunkat láttatni szeretnénk? Nem a kondérközeliek, hanem az egyszerű állampolgárok. Mikor nem lesz a kiváltságosak privilégiuma a korrekt egészségügyi ellátás, a megbízhatóan működő, nem toldozott-foltozott bontószökevény? Mikor lesz természetes, hogy azért dolgozol, hogy élj, nem azért élsz, hogy dolgozhass? Mikor nem kell majd szégyellni a becsületes sikert és elismerést? Mikor nem leszünk annyira belesavanyodva a saját szenvedésünkbe, hogy kollektívan eszünkbe jut végre azt csinálni, amit szeretünk és úgy, ahogy nekünk jó? Mikor nem nevetjük végre ki, aki a közparkokba megy sportolni? Mikor nem mosolyogjuk meg azokat, akik állatmentéssel foglalkoznak? Mikor felejtjük el azt a választ, hogy "van ennél nagyobb bajunk is, mint ezekkel foglalkozni"? 

Az élet túl jó és túl kevés ahhoz, hogy ez legyen az ars poeticánk.